Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ha érdekel:

2009.10.04


Rendezvény az V. ker. Havas utcában. Téged is várunk... Legközelebb
november 7-én szombat 14órától.

Minden hónap első szombatján összejövünk.
Hogy miért?
Szeretnénk jól érezni magunkat, és szert tenni új ismeretségekre.
Augusztus elsején, szombaton 14 órakor megalakult az Aranyecset Kör.
Az első rendezvény Műkedvelők Traccspartija-ként indult.
A műteremlakásomat elneveztem Aranyecset Szalonnak, és itt látható állandó
festménykiállításom. A képek mindig megadták az alaphangulatát a teremnek,
bárhol is voltak kiállítva.
Erre alapoztam az ötletet, és sikerült spontán kialakítani egy kulturált,
mégsem kötött, laza és kedves összejövetelt, melyet úgy érzem senki nem
felejt el.


2009.augusztus 1.
Egyelőre nem említem meg az alapító tagok nevét. Volt aki saját
szerzeményét gitáron játszotta el, páran verseinket olvastuk fel.
Hallhattunk Karinthy novellát, pedig nem volt megbeszélve semmi. Nem
hívtunk előadóművészeket. Csak mi csudabogarak voltunk ott, akiknek több
van a tarsolyában mindig, mint amit a felszínre tudunk hozni. Odafigyelve
egymásra, örömet adtunk ezen a napon. Mindenki hozott valami fogyasztani
való falatot, és folyadékot, mégsem torkollott az esemény kocsmai
hangulatba. 14 órakor kezdődött a parti, és az utolsó előtti vendég 19
órakor ment el, és ekkor még jött valaki, aki majdnem mindenről lemaradt,
de itt volt és ez a lényeg.
Idézet a visszajelzésekből.

\"Nagyon klassz volt a buli, jól éreztük magunkat. Nagyon jó az ötleted,
a kis közösségekben én is hiszek. Szívesen olvasok fel legközelebb -
ha lehet szabadon választottat.\"

\"Szép jó estét!
NAGYON SZUPERÜL INDUL AZ ARANYECSET KLUB. RÉSZEMRŐL MINDENT MEG FOGOK
TENNI, HOGY HIRES KLUB LEGYÜNK. AZ ÚJABB KÉPEIDHEZ CSAK GRATULÁLNI TUDOK.

Szeptember 5

Ez a szombat is felejthetetlen.
Mindenki késve érkezett. A fővárosi események nagyban befolyásolták a közlekedést.
Jókat beszélgettünk, amíg vártuk, hogy befussanak a vártak mindannyian.
Egyik tagunk verseket olvasott fel, a másik felbátorodva olyan prózát hozott, amit még senki nem olvasott. És milyen jót derültünk rajta. Bizony érdemes volt.
Majd megérkezett két harcostárs, akik a tüntetések ellen tüntettek, és egyikük gyönyörű verset olvasott fel, másikukat megbabonázta egy tengeres festmény.
Bemutattam egy DVD-t, melyet lányom készített.  23 perces, csak képek és zene. Kicsit aggódtam, hogy unalmas és hosszú, de többen felsóhajtottak, hogy még elnézték volna. Valaki eközben érkezett, aki az augusztusi beszámolóból úgy gondolta, itt lehet késni. Később mégiscsak kérte, hogy megnézhesse a DVD elejét.
Néhányan megtervezték a következő találkozót, és elmentek. Akik maradtunk, kisétáltunk a Szabadság hídra, mert ott jó vízi levegő van, és mindenféle eszébe jut az embernek, amíg támaszkodik a korlátnak, és nézi a sok hajót.

Gondoltam, hogy az október 3-ai találkozó is jó lesz, de hogy ennyit nevessünk, az nem volt betervezve. Most is volt a bemutatkozó beszélgetéseken kívül versfelolvasás és zenés képzőművészeti DVD, de a vidám történetek, és a spontán poénkodások annyira ültek, hogy a végén hahotázva indult haza a társaság. Az önfeledt nevetésnél , nincs jobb gyógyír amúgy érzékeny, megtépázott lelkünkre.
Mindenki hozott valami finomat, a legnagyobb poén a franciakrémes szállítmány volt, ami véletlenül annyi darabból állt ahányan voltunk. Igaz, egy valaki nem ért oda, akinek befuccsolt a biciklije, és váltott biciklivel nagyon sokat késett. Addigra viszont már eltűnt a krémesnek még a papírja is. Ha ezt olvassa, majd megmondom neki, hogy vicceltem. :-)

A következő találkozó november 7-én lesz, szombaton 14 órától.

 


Duplán ünnepeltük ezt a napot!
Délután, majd este.
A délutáni körben két új tagot köszönthettünk. Az egyik Tatabányáról érkezett, aki augusztus 1.-én alapított Irodalmi Kávéházat.
Ennek az egybeesésnek úgy megörült, hogy eljött megnézni minket.::-))
A másik új tagunk is azt bizonyította, amit eddig is gondoltam, hogy nem festőket kell  egy klubba terelnem ahhoz, hogy csudabogarakkal találkozzunk. Olyan életút, mint az övé, szintén nagyon ritka. Igen , aki eljut addig, hogy a Kör tagjává válik, bizony"nem senki", hogy evvel a szlogennel éljek.
Volt felolvasás is, meg egy kis látványosság, hallásosság ....stb. Igen igen, nevetgéltünk is.
A többiektől meg kérjük az igazolást, miért maradtak távol. Eddig két valaki írta meg. Irgumburgum.
Egyik körtag, meg bolygó hollandit játszott, de elnéztük neki, mert előző nap volt a szülinapja, és az még ugye nyolc napig elnézhető.
Este így megünnepeltük ezt is, hogy dupla ünneppé avathassuk ezt a napot.
Volt ekkor igen klasszikusan színvonalas gitározás, és egy kicsit olyan téma is, ami délután nem lett volna helyénvaló. :-)
A fotózás történetét, holnap a honlapon leírom.

A következő összejövetel december 5.én lesz!
Mikulás egyenruha nem kötelező, de erősen ajánlot.
Legalább az álszakáll, vagy a kékszakáll,vagy egy szépszakáll.....
Aki ekkor nem jön, nehogy azt gondolja, hogy január 2-án megtartjuk a következőt. Talán jobb lenne a január 9-e, tanulván Karcsi barátom születésnapjából. Január 2.-án, nem akarta senki felköszönteni, még én is megkértem, hogy szülessen máskor.

http://lev-lista.hu/?p=listpage&l=aranyecset3
Szeretettel vár az Aranyecset Kör és Károlyfi Zsófia.
http://www.aranyecset.hu/
0630 348 6671

Kedves Mindnyájan!

A decemberi és a januári összejövetel is szuper volt. Jól éreztük magunkat.

Beszámolót még azért nem írok róla, mert a könybemutatót szervezem, és minden erőmmel arra koncentrálok. Remélem eljöttök a bemutatóra. Február 6-án tartjuk szombaton 15 órakor., a helyszín még kétesélyes.

Szeretettel gondolok, és szervezek, és várlak mindőtöket.

KZsófi


 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.